Tényleg simán megkereshet ma havi nettó 500 ezret, aki dolgozni akar?

A Bayer Construct Zrt. vezérigazgatója, Balázs Attila a Telexnek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy megfizethető lakást kell építeni a „megfizethető” magyar bérek mellé. Az új CSOK-plusz kapcsán pedig megemlítette, annak nagyon örülnek. Megjegyezte, hogy ugyan az 50 milliós hitel 3 százalékos fix kamattal 200–300 ezer forintos törlesztőrészletet jelent, de mivel szerinte ma aki dolgozni akar, az az 500 ezer forintot meg tudja keresni Magyarországon, ezért egy házaspár egymillió forintos havi bevételből ezt már ki tudja gazdálkodni.

A KSH legfrissebb, szeptemberi kereseti statisztikája alapján az átlagkereset és a mediánkereset is jóval 500 ezer forint alatt volt: a nettó átlagbér kedvezmények nélkül 371 ezer, kedvezményekkel 384 900 forint volt Magyarországon,  a medián kereset pedig 311,1 ezer forint volt, kedvezményekkel.

A 24.hu szerint a magyar társadalom 80 százalékára, az első négy jövedelmi ötödre biztosan igaz, hogy nem csak azért nem keresnek meg 500 ezer forintot, mert nem akarnak dolgozni.

Balázs Attila saját cégében igaz lehet az állítás, a cégadatok szerint ugyanis a Bayer Constructnál a fizikai állományban dolgozók bruttó bére átlagosan közel 760 ezer forint volt 2022-ben, amelynek a nettója már meghaladja az 500 ezer forintot.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !