Hamis doktori oklevelet állított ki magának a férfi, ítéletet született az ügyében

A Tatai Járásbíróság nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki hamis doktori okleveleket készített magának. A járásbíróság a vádlottat 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést. 

A megállapított tényállás szerint a férfi számítógép segítségével az interneten talált minták alapján a saját nevére elkészített egy hamis doktori oklevelet, mely szerint 2019. június 21-től  doktori cím használatára jogosult, mivel magas szinten elsajátította a bölcsészettudományok tudományterületén a pszichológiai tudományt egy szlovákiai egyetemen. A férfi ugyanígy készített egy határozatot, amely szerint a magyarországi egyetem 2019. július 5-én honosította a szlovák doktori oklevelet. 

A vádlott 2019. augusztus 10-én a tatai kormányablakban a két hamis iratot azért adta le, hogy személyi okmányai cseréjét elvégeztesse, a doktori címet okmányaiban használhassa, így valótlan adatként lett rögzítve a férfi doktori címe. 

A vádlott 2017. évet megelőzően a saját nevére három hamis egyetemi oklevelet készített, ezek szerint 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles gépészmérnök-informatikus, 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles kisgéptervező mérnök, 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles mérnök-informatikus végzettséget szerzett. 

A férfi 2017-2020. között kilenc különböző munkaviszonyt létesített, a szerződéskötéskor a legmagasabb iskolai végzettsége igazolására a hamis oklevelek egyikét használta fel. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !