Elsőfokú ítélet született a többmilliós cipő ellopásának ügyében

A Pesti Központi Kerületi Bíróság nagyobb értékre, bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt elsőfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit.

Az ítélet szerint a terhelt és testvére bement egy belvárosi cipőboltba, ahol a vitrinben kiállított lábbelik értéke felől érdeklődött. Ezt követően távoztak az üzletből, ahova pár perc múlva visszatértek. A vádlott testvére kivett egy több mint 3 millió forint értékű egyedi cipőt az egyik vitrinből, majd a nadrágjába rejtette azt. A terhelt figyeléssel és takarással biztosította testvére tevékenységét, majd együtt távoztak a helyszínről. A vádlott testvére – aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, ezért az ügyét a jelen eljárástól elkülönítették – később postai küldeményben visszaküldte a cipőt a tulajdonosnak, így a kár megtérült.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a terhelt bűnsegédi minőségét, azt, hogy 4 kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, tovább azt is, hogy a kár megtérült.

Súlyosító körülmény volt azonban a vádlott büntetett előélete, valamint az, hogy cselekményét visszaesőként, jogerősen kiszabott kiutasítás és büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Az ítélet nem jogerős, mivel a terhelt és védője fellebbezést jelentett be azzal szemben, míg a döntést az ügyészség tudomásul vette.

Tekintettel arra, hogy a terhelt letartóztatása – az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetésével – a törvény erejénél fogva megszűnt, és további kényszerintézkedés elrendelésére nem volt indítvány, ezért a vádlott a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !