Bűnügyi felügyelet alatt ment betörni a salgótarjáni férfi

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte egy 42 éves férfi a letartóztatását, aki a vele szemben elrendelt bűnügyi felügyelet alatt tört be társával egy salgótarjáni telephelyre.

A gyanúsított 2023. december 10-én, éjjel, társával megjelent Salgótarjánban egy energetikai cég telephelyénél. A hátsó kerítést 2 méter hosszan elvágták, és bemásztak, majd onnan hat köteg, összesen 150 000 forint értékű, nagyfeszültségű elektromos áram vezetésére szolgáló alumínium sodronyt áttettek a kerítésen kívülre. A telephely biztonsági őre a biztonsági kamerán észlelte a lopást, és értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre gyorsan kiérkezve az elkövetőket tetten érték.

A férfi cselekményét többszörös és különös visszaesőként követte el, legutóbb 2021 tavaszán szabadult büntetés-végrehajtási intézetből és a mostani cselekménye idején más ügyben bűnügyi felügyelet alatt állt.

Az ügyészség a bűnismétlés veszélyének magakadályozása érdekében indítványozta a tolvaj letartóztatását, amit a nyomozási bíró elrendelt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !