Botokkal, karókkal, majd kaszával mentek haragosaikhoz, ítélet hozott a bíróság

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság azoknak a férfiaknak az ügyében, akik két alkalommal is botokkal, karókkal és más, az élet kioltására alkalmas eszközökkel felfegyverkezve mentek haragosaik otthonához, hogy rajtuk elégtételt vegyenek korábbi nézeteltéréseik miatt.

Az ítéleti tényállás szerint az ittas állapotú első- és másodrendű vádlottak a sértettek hangonyi lakásához mentek szöges karóval, bottal felfegyverkezve és verekedésre szólították fel őket, hogy így rendezzék a korábbi konfliktust. Mivel a „címzettek” nem tartózkodtak otthon, az ott lévő nő pedig értesítette a rendőrséget, a terheltek eszközeiket az udvaron hátrahagyva távoztak a helyszínről. 

Néhány nappal később ismét megkísérelték véghez vinni cselekményüket, kaszával, lapáttal és karóval tértek vissza, ekkor már csatlakozott hozzájuk a harmadrendű terhelt is. Egy nagytestű kutya azonban elszabadult az udvaron, emiatt a behatolók ismét sietve távoztak a helyszínről.

A bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében találta bűnösnek és őket a rendiség sorrendjében 1 év 6 hónap, 1 év, valamint 2 év szabadságvesztésre ítélte, az első- és másodrendű terheltek vonatkozásában a büntetés végrehajtását 2-2 év próbaidőre felfüggesztette. 

A büntetés-kiszabás során enyhítő körülményként vette figyelembe egyebek mellett a harmadrendű vádlott beismerő vallomását, ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte mindhárom vádlott esetében az önhibából eredő ittasságot és a társas elkövetést, míg a harmadrendű terhelt esetében ilyenként estek latba az előéletében rejlő körülmények is.

Az ítélet jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !