Egy esztergomi férfi a vita hevében addig ütötte szomszédját míg az életét vesztette

A Tatabányai Járásbíróság további 3 hónap időtartammal meghosszabította annak a férfinek a letartóztatását, aki ittas állapotban vita hevében addig ütötte szomszédját míg az életét vesztette. 

A bíróság megállapította, hogy amennyiben a gyanúsított letartóztatását megszüntetné, akkor a bűnismétlés lehetőségét nem lehetne kizárni, feltételezhető, hogy a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el.

A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított ellene fellebbezést jelentette be, a terhelt védője nem volt jelen az ülésen. 

A megalapozott gyanú továbbra is az, hogy az ittas állapotban lévő gyanúsított Esztergomban eddig ismeretlen okból szóváltásba keveredett a szomszédjával. A gyanúsított a vita hevében a sértettet a ház előtti területen, majd a ház udvarán számos alkalommal ököllel, nagy erővel a fején, a mellkasán, a karjain és a lábain megütötte. Az ütések eredményeként a sértett fején zúzódásos és metszett jellegű sérülések keletkeztek. Eltörött a sértett orra és felső álkapcsa, valamint kitörött a jobb felső középső metszőfoga. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !