Nukleáris háborús gyakorlatra készülnek Oroszországban

Országos szintű, a civil lakosságot is bevonva, nukleáris háborús gyakorlatra készülnek Oroszországban – írja a Newsweek cikkére hivatkozva a Portfolio.

A gyakorlatsorozat október 3-án kezdődik, a cél felkészíteni az ország lakosságát egy atomfegyverekkel felszerelt erőkkel vívott háborúra Oroszország határai mellett.

A szimuláció során részleges statárium lesz majd érvényben, illetve felkészülnek az oroszok egy olyan forgatókönyvre is, melynek eredménye az lesz, hogy az orosz ingatlanok 70 százaléka megsemmisül. Ezenkívül általános mozgósítást és a sugárfertőzés elleni védekezésre való felkészülést is gyakorolnak majd.

A gyakorlaton részt vesznek majd az ország civil és katonai vezetői, illetve a vállalatok is. A gyakorlatsorozat kiterjed az egész országra, kivéve az „új orosz területeket”, Donyecket, Luhanszkot, Herszont és Zaporizzsját.

Az orosz politikai vezetés rendszeresen fenyegetőzik nukleáris háborúval, korábban már bejelentette a nukleáris csapásmérő erők készültségi fokozatának emelését és egyfajta nukleáris őrjárat megindítását is az Ukrajnával határos régiókban.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !