Jelenleg is zajlik a hivatalos szervek szemléje Esztergomban, ahol egy körözés alatt álló férfi - az elsődleges információk alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerda éjjel az MTI-vel.
Az Esztergom külterületén történt intézkedés során a közlemény szerint egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek.
A robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa vesztette életét, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, "civil személy nincs a sérültek között". Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban - közölték.
Az ügyészség azt írta, az eddig beszerzett adatok szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.
A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a TEK főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás az ügyben.
A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket - írták.
Hozzátették: az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak, "addig a sajtó és a közvélemény türelmét" kérik.
Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az esztergomi robbantásban szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr hozzátartozóinak.
Az államfő azt írta, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése közben kapta a hírt az esztergomi tragédiáról.
A köztársasági elnököt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója telefonon tájékoztatta az eset részleteiről.
Őszinte részvétem az elhunyt, szolgálatát teljesítő rendőr hozzátartozóinak, és mihamarabbi felgyógyulást kívánok a sérülteknek - írta Novák Katalin, aki közösségi oldalán megköszönte a rendőri szervek munkáját.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön közleményben fejezte ki részvétét az Esztergom külterületén történt robbantásban elhunyt rendőr hozzátartozóinak.
Az ORFK kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa életét vesztette és többen megsérültek Esztergomban, egy rendőri intézkedés során.
"A rendőrség személyi állománya osztozik az elhunyt munkatársunk hozzátartozóinak gyászában" - fogalmaztak. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánnak. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !