Szijjártó Péter szerint Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet

Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet, s a kormány elkötelezett aziránt, hogy ezt a közös sikertörténetet minél tovább írja a két ország - szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető a kínai nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson mondott beszédében hangsúlyozta, hogy mára a két ország között "stratégiai, átfogó és baráti kapcsolatrendszer" jött létre. Kiemelte, hogy Magyarország 2015-ben első európai államként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez, amely csak tovább erősítette a keleti nyitás stratégiájának eredményeit.

"A kínai-magyar együttműködésből Magyarország nagyon sokat profitált (.) Mára Kína lett hazánk első Európán kívüli kereskedelmi partnere. A közép-európai térségben hozzánk érkezik a legtöbb beruházás Kínából" - jelentette ki.

"Az elmúlt négy évből kétszer is a kínai beruházók hozták az adott évben a legtöbb beruházást ide. És Magyarország gazdaságtörténetének legnagyobb vállalati beruházását is egy kínai vállalat hajtja végre" - tette hozzá.

Majd rámutatott, hogy ezek a modern technológiákat képviselő beruházások nagymértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy  a magyar gazdaságot a nehéz körülmények közepette is növekedési pályán lehessen tartani.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ukrajnai háborúra adott "elhibázott" válaszok miatt a világ újra blokkokra szakadhat, ami ellentétes lenne a kölcsönös tiszteletre alapuló nemzetközi együttműködést támogató Magyarország nemzeti érdekeivel.

Ennek kapcsán "kifejezetten veszélyesnek és károsnak" nevezte azokat a hangokat, amelyek az európai és a kínai gazdaság szétválasztását sürgetik. "Mi azt gondoljuk, hogy minél szorosabb a kínai-európai gazdasági együttműködés, annál előbb tudja visszanyerni az Európai Unió az elmúlt években elveszített versenyképességét" - hangsúlyozta.

Továbbá kiemelte, hogy Kína nemrég átvette az EU korábbi második helyét a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában.

"Ez is mutatja, hogy ha nem leszünk képesek a jövőben szoros európai-kínai együttműködést felépíteni, akkor azon Európa nagyon sokat fog veszíteni" - vélekedett.

A miniszter kitért az ukrajnai háborúra is, emlékeztetve arra, hogy nap mint nap emberek halnak meg és egyre súlyosabb a pusztítás a szomszédos országban.

"Mindeközben Európa egy háborús pszichózisban szenved, amely sajnos elnyomja a béke hangját (.) Ugyanakkor mi pontosan tudjuk, hogy velünk, magyarokkal együtt a globális többség is békét akar" - szögezte le.

"Ezért hálásak vagyunk a Kínai Népköztársaságnak, különösen személyesen Vang Ji miniszter úrnak mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket a béke megteremtése és az emberéletek megmentése érdekében tesznek" - közölte.

Végezetül pedig úgy összegzett, hogy Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet, és a kormány elkötelezett aziránt, hogy ezt a közös sikertörténetet minél tovább írja a két ország. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !