Ittasan okozott halálos balesetet egy férfi Vas vármegyében

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást.

Egy 34 éves férfi utasával személygépkocsival közlekedett Halastó felől Hegyhátsál irányába a 7441-es úton. A 18-as kilométerszelvényében letért az útról, majd a jobb oldalon először a szántóföldbe csapódott, majd többször megpördülve a tetőlemezére borulva állt meg. Az autóban utazó fiatalember a baleset következtében kiesett, és a helyszínen életét vesztette. A gépkocsit vezető férfi könnyebben sérült meg.

A szakértői vélemények, tanúkihallgatások és egyéb bizonyítékok alapján a sofőrt a nyomozó hatóság halált okozó járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettek megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezte letartóztatását.

Az eljárási cselekményeket a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Szombathelyi Járási Ügyészségnek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !