Orbán Viktor Magyarország érdekeit védi, Ukrajna pedig a saját érdekeit. Senkinek sincs joga más országok érdekeit a saját országa érdekei fölé helyezni – nyilatkozta Fegyir Sándor az új budapesti ukrán nagykövet az Index által szemlézett ukrajnai Glavkom nevű lapnak. Fegyir Sándor, aki civilben az ungvári egyetem szociológia és szociális munka tanszékének vezetője, a filozófia doktora, a fronton harcolva is tartott órákat.
A magyarok, akikkel együtt szolgálok, helyeslik Orbán Viktor politikáját - írta a Népszava. Olcsó közüzemi szolgáltatások, 13. havi nyugdíj, harmadik gyermek után 10 millió forintot kap minden család, nincs hitelkamat, és a többi. Őket ez ösztönzi, és a magyar testvéreim ezt helyeslik – utalt Fegyir Sándor a magyar miniszterelnök kárpátaljai támogatottságára, ami elsősorban a magyar belpolitikára vonatkozik. A háború elől menekülők helyzetét, ellátását, támogatását is dicsérte, mondván jelenleg mintegy 40 ezer ukrán tartózkodik Magyarországon és csaknem 2 milliónyian haladtak át területünkön. Pozitívumként említette, hogy hazánk az egyetlen olyan ország Európában, ahol az ukránok még mindig ingyenesen használhatják a tömegközlekedést.
Tudomása szerint jelenleg mintegy 400 magyar katona szolgál az ukrán hadseregben, a harcokban eddig 31-en estek el.
A nagykövet kizárólag „az Orosz Ortodox Egyház művének, a Máltai Szeretetszolgálat bűnrészességének” tudja be azt az idén júniusi esetet, amikor 11 orosz fogságba esett kárpátaljai magyar katonát adott át Moszkva Magyarországnak. Fegyir Sándor szerint a magyar államnak ehhez nem volt köze, de arról már nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy a magyar kormány tudhatott-e erről.
A kárpátaljai magyarságot sújtó ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban a leendő diplomáciai vezető elismeri, hogy az több kisebbség érdekeit, rajtunk kívül például a románokét is sérti, de szerint a jogszabály „elsősorban az orosz ellenség, az agresszív ellenséges kultúra hordozója elleni küzdelmet célozza”. Nem teremthetünk kiskapukat az agresszornak, mert azokat rossz szándékkal fogják kihasználni. Világos, hogy ha kivágják az erdőt, akkor repül a faforgács – fogalmazott Fegyir Sándor, aki nem tért ki kálváriájára, arra, hogy Novák Katalin hónapokig nem írta alá nagyköveti befogadó nyilatkozatát, de nem reagált Gyopáros Alpár kormánybiztosnak a magyarságát megkérdőjelező kommentjére sem.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !