Az MSZP törvénymódosítást javasol a közlekedési balesetek visszaszorításáért

Az illegális gyorsulási versenyek résztvevői és az ittas járművezetők elleni hatékonyabb fellépésért, valamint a közlekedési balesetek visszaszorításáért a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezte Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, aki erről szerdán az Árpád híd budai felhajtójánál, a közlekedési balesetben elhunytak emlékműnél tartott online követhető sajtótájékoztatót.

Az ellenzéki politikus javaslatát azzal indokolta: meg kell védeni a nyugodt, békés járművezetőket, akiket "terrorizálnak a notórius elkövetők". Mindenkit hazavárnak, az a célunk, hogy az emlékműre, amelyre minden évben felvésik a közlekedési balesetben elhunytak számát, egyszer a nullát írják fel - mondta.

Közölte: ennek érdekében benyújtotta az Országgyűlésnek törvényjavaslatát, amely Btk.-t több ponton is módosítaná. Egyrészt kiegészítené a jogszabályt a közvetlen veszély fogalmával, így hatékonyabban lehetne felelősségre vonni a notórius ámokfutókat és illegális gyorsulási versenyen résztvevőket - ismertette.

Molnár Zsolt emellett azt is kezdeményezte, hogy ittas vezetés esetén legyen kötelező a járművezetéstől való eltiltás, ne lehessen eltekinteni ettől a mellékbüntetéstől, illetve ha valakit a bíróság véglegesen eltiltott a járművezetéstől - általában halált okozó közúti baleseteknél fordul elő ilyen - akkor ne lehessen 10 év után újra visszaengedni a forgalomba.

Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta: javaslata kitér a járművek elkobzására és forgalomból kivonására is, amikor valaki ezeket bűncselekmény elkövetésének eszközéül használja.

Molnár Zsolt a törvényjavaslatot a legfőbb ügyésznek, a belügyminiszternek és az országos rendőrfőkapitánynak is megküldi, és bízik abban, hogy támogatni fogják kezdeményezését. (MTI / Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !