Késeléssel zárult a születésnapi iszogatás Baján

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy születésnapi összejövetel végén kést rántott és két vendéget is megsebesített, egyiküket életveszélyesen. Később a már ártalmatlanná tett és földön fekvő férfit a két – korábban megsebzett – férfi és társaik összerugdosták.

A vádirat szerint egy bajai szórakozóhely pincehelyiségében születésnapi vacsorát tartottak, ahová vendégként mindhárom vádlott hivatalos volt. Hajnali két óra körül, a rendezvény végén a születésnapos édesapja odalépett az ittas férfihez – az ügy elsőrendű vádlottjához – és megkérte, hogy távozzon.

Mivel a vádlott ennek nem tett eleget, az ügy harmadrendű vádlottja is odament hozzá, és ő is megkérte, hogy távozzon, egyúttal az italt is kivette a kezéből. Ettől az elsőrendű vádlott annyira dühös lett, hogy felpattant a székből, elővette a nadrágja zsebéből a 9 cm pengéjű zsebkését, és azzal mellkason szúrta a harmadrendű vádlottat, majd csapkodni kezdett a késsel maga körül, és másodrendű vádlottat is megszúrta.

Ezt látva a vendégek kimenekültek a pincéből. Késsel a kezében utánuk indult az elsőrendű vádlott is. Miután a férfi kiért a pincéből rárontott a születésnapos férfire, aki – jogos védelmi helyzetben – több alkalommal, ököllel megütötte a késes támadót. Az elsőrendű vádlott ettől elesett, és a kését is elejtette, ekkor a két megszúrt férfi és ismeretlenül maradt társaik többször megütötték és megrúgták őt.

A késelés következtében harmadrendű vádlott közvetett életveszélyes, míg másodrendű vádlott súlyos sérüléseket szenvedett.

A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő elsőrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó-, míg a másik két vádlottal szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !