Segítsen, ha felismeri őket!

A nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság lopás vétsége elkövetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képeken látható fiatalember és nő gyanúsítható azzal, hogy 2023. március 21-én 8 óra körül Győrben, a Kossuth Lajos utca egyik élelmiszerboltjának parkolójában álló, nyitott állapotban lévő személygépkocsiból egy hátizsákot tulajdonítottak el, a benne lévő személyes iratokkal, egyéb tárgyakkal, valamint egy bankkártyával együtt. Az ismeretlen elkövetők a lopott bankkártyával több fizetési tranzakciót hajtottak végre.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámot, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !