Nem várt fordulat - Köszönetnyilvánítás helyett meglopták segítőiket a mátraverebélyi férfiak

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói eljárást folytatnak lopás vétség megalapozott gyanúja miatt három Mátraverebélyben élő férfivel szemben.

A három gyanúsított 2023. május 13-án az esti órákban a 21-es számú főúton közlekedett személygépkocsival, amikor a gépjármű meghibásodása miatt kénytelenek voltak az út szélén megállni. A műszaki hiba miatt veszteglő gépkocsi utasainak segítséget nyújtott a haza jutásban egy éppen arra járó sofőr és utasa.  A segítségnyújtás nem várt fordulatot hozott. A mátraverebélyi buszmegállóban a segítségre szorult utasok kiszálltak, azonban köszönetnyilvánítás helyett három kézi szerszámot vettek magukhoz, amelyekkel elfutottak. A sértettek észlelték a tárgyak eltulajdonítását, így a terheltek után mentek, akik menekülés közben két szerszámot elejtettek. Az ellopott fúróval azonban a sértetteknek 150.000 forint kárt okoztak.

A bátonyterenyei rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23, 26 és 34 éves férfit május 15-én elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A 34 éves férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárás van folyamatban, amelyek miatt őt a hatóság tagjai őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Salgótarjáni Járási Ügyészségen. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !