Megerőszakoltak egy 4 éves ceglédi kislányt, az egyik elkövető a saját apjat lehetett

Valaki megerőszakolta a négy éves, ceglédi kislányt. A borzalom akkor derült ki, amikor a gyereket egy baleset miatt kórházba vitték. Most elítélték jogerősen az apját, de nem az erőszak miatt - számolt be a Tények.

Feleségével együtt állt korábban a bíróság előtt az a ceglédi férfi, aki a vád szerint megerőszakolta 4 éves kislányát. A borzalomra akkor derült fény, amikor a gyereket baleset miatt kórházba vitték.

Állításuk szerint egy 500 kilós mérleg esett rá az óvodás lábára és hasára. Andreánál először combcsonttörést, majd szexuális erőszakot állapítottak meg, később pedig az édesapját vették őrizetbe bántalmazás miatt. Az édesanyának azt mondták a rendőrök, hogy pszichológus szakértő hallgatta ki a kislányát, emiatt gyanúsították meg a férjét.

A négyéves gyerek azt mondta a szakértőnek, hogy édesapja és egy ismeretlen férfi erőszakolta meg.

A baleset után az óvodást, szülei nem vitték kórházba, napokig hagyták szenvedni a gyereket. A bíróság szerint az biztos, hogy a 4 éves kislányt megerőszakolták, viszont nem volt elég bizonyíték arra, hogy a szörnyűséget az apa tette. A házban ugyanis az elkövetéskor több rokon is jelen volt. Ezért ebben a vádpontban felmentették a férfit. Így kiskorú veszélyeztetése és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ítélték el egy év hat hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra.

Nem dőlhet azonban hátra a megrontó férfi, ugyanis ha új adat merül fel az ügyben, újra nyitja az aktát a rendőrség, hogy kiderüljön ki az erőszakoló.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !