Letartóztatta a bíróság a budai anyagyilkost

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a 32 éves nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint vasárnap megölte nevelőanyját annak második kerületi, Bimbó úti lakásában - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, a megalapozott gyanú szerint a nő olyan súlyosan bántalmazta nevelőanyját, hogy a 75 éves nő sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A közlés szerint a bűncselekmény bizonyítottság esetén annak elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés is lehet, amely 10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A két nő kapcsolata konfliktusokkal terhelt volt, a 32 éves nő több esetben életveszélyesen megfenyegette nevelőanyját, őt többször megverte és érzelmileg is zsarolta. Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, két másik büntetőeljárás folyamatban van ellene szintén erőszakos bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt - közölte a törvényszék.

Hozzátették, az emberöléssel gyanúsított nő bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetését a szülei biztosították. Tárgyi bizonyítékokat próbált megsemmisíteni, amikor az elkövetéskor rajta lévő ruhákat és lábbeliket megkísérelte elégetni, azokat a lakás ablakából kidobálta, ezzel az eljárás meghiúsítására, akadályozására törekedett.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság tekintettel a büntetési tétel nagyságára, a gyanúsított rendezetlen egzisztenciális körülményeire, az eljárás során körvonalazódó aggályos személyiségjegyeire, valamint a folyamatban lévő egyéb eljárásokra, attól is tartva, hogy szabadlábon hagyása esetén további bűncselekményeket követne el, a letartóztatást egy hónapra elrendelte.

A végzés nem jogerős - olvasható a törvényszéki közleményben.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetésekor a nő kétéves gyermeke a másik szobában volt, őt mostanra intézetben helyezték el. Helyszíni kihallgatása során a nő beismerő vallomást tett, de a gyilkosság indítékára egyértelmű magyarázatot nem adott.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !