Laptopot, kapunyitó távirányítót, lakáskulcsot, válltáskát és 56 pár füstölt kolbászt lopott el a pátkai besurranótolvaj

A gárdonyi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a pátkai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két pákozdi ingatlanból lopott el értékeket.

Pákozd Községi Polgárőrség vezetője 2023. május 17-én este a település egyik utcájában gyanús személyre lett figyelmes, aki kerékpárt tolva, azon nagy fehér zsákot szállítva közlekedett, majd a szállítmányát egy ingatlan kerítésén átdobta. A polgárőr a férfi ellenőrzéséhez rendőri segítséget kért.

A helyszínre érkező egyenruhás igazoltatásának a kerékpáros ellenállt, és agresszív magatartást tanúsított, ezért rendőri megerősítés is szükségessé vált. A férfi kezeit - támadó fellépése miatt - megbilincselték, majd a ruházatát átvizsgálták, ennek során elektromos kapunyitó távirányító került elő, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem az övé, és nem tudja, hogy került a zsebébe.

A rendőrség közleménye szerint a forrónyomon történt adatgyűjtések és tanúkutatások, továbbá a helyszíni szemlék eredményei alapján L. János az este folyamán egy pákozdi kertes ház csukott teraszajtaján keresztül a nappaliba jutott, majd az asztalon lévő dolgokat - laptopot, kapunyitó távirányítót, lakáskulcsot és válltáskát – válogatás nélkül magával vitte. Ezután egy másik lakóingatlan kerítésén átmászva a húsfeldolgozó melléképületből 56 pár füstölt kolbászt tett fehér műanyag zsákba, és ellopta.  

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai a 38 éves pátkai besurranót őrizetbe vették, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Az ellopott élelmiszer és egyéb tárgyak hiánytalanul visszakerült jogos tulajdonosaikhoz. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !