Kollégái háta mögött, adatok beszerzésével segítette az ügyész egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatos rendőrségen folyó bűnügyekben

Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben, hogy szigorúbb ítéletet kapjon, mint amit a bíróság kiszabott rá - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügyész kollégái háta mögött adatok beszerzésével segítette egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatban a rendőrségen folyó bűnügyekben.

Ez az ember egy közösségi oldalon még dicsekedett is "befolyásos ügyészségi ismerősével" - tették hozzá.

A bíróság első fokon a váddal egyezően bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt tettesként, illetve felbujtóként, ezért a volt ügyészt 750 0000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésért és foglalkozástól eltiltásért fellebbezett.

A védő a büntetőbíróságnak becsatolta a volt ügyész munkaügyi ítéletét, amelyben a munkaügyi bíróságok két fokon is jogerősen azt állapították meg, hogy nem volt arányos a fegyelmi eljárásban kiszabott hivatalvesztés az "egyébként jó munkát végző, de egyszer hibázó ügyésszel szemben", és a volt ügyész részére különböző jogcímeken összesen 33 209 785 forint megfizetésére kötelezte Magyarország Ügyészségét.

"Magyarország Ügyészségének álláspontja töretlen abban, hogy az ilyen bűncselekmény nem fér össze az ügyészi hivatással" - írták.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !