Egy kerékpárt vett el erőszakkal egy idős férfitől a jászfényszaruni rabló

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető egy kerékpárt vett el erőszakkal egy idős férfitől Jászfényszarun - közölte a rendőrség.

Egy jászfényszarui lakos lakóházának udvarán egy ismeretlen kerékpárt talált bedobva 2023. május 8-án a reggeli órákban. Egy 21 éves helybeli lakos erről tudomást szerzett, ezért még aznap délelőtt felkereste a bejelentőt az otthonában. Közölte, hogy az ő tulajdona a kerékpár, és azt elviszi. A sértett nem volt meggyőződve, hogy a jogos tulajdonos érkezett a bicikliért, ezért megtagadta a kerékpár átadását, hogy bejelentést tegyen a rendőrségen. A gyanúsítottat ez feldühítette, jobb kezével mellkason lökte a sértettet és megszerezte a kétkerekűt. A terhelt néhány perc múlva egy helyi lakosnak az utcán eladta a bringát 2000 forintért.

A bűncselekmény bejelentését követően a rendőrök a lakcíméről előállították a feltételezett elkövetőt, akit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak. A férfi azt elismerte, hogy elhozta a kerékpárt, azonban azt tagadta, hogy bántalmazta volna a sértettet. A nyomozók az alkalmi vevőnél megtalálták és lefoglalták a biciklit, aminek tulajdonosát továbbra is keresik.

A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !