Egy drótkötelet feszített ki az ózdi férfi, ezzel akadályozva a gépjárműforgalmat

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és garázdaság vétsége miatt, aki az úttest felett keresztben egy drótkötelet feszített ki, ezzel akadályozva a gépjárműforgalmat, amikor pedig az egyik járművezető felszólította, hogy hagyja abba a cselekményét, ökölbe szorított kézzel rátámadt, de a védekező sofőr leütötte.

A vádirat szerint a vádlott Ózdon, a lakókörnyezeteként szolgáló utcában az úttest felett keresztben kifeszített egy drótkötelet. Annak egyik végét egy villanyoszlophoz erősítette, míg a másik végét az úttest túloldalán a kezében tartotta.

A vádlott azért készítette el az útakadályt, mert korábban az utcában a gyermekét majdnem elsodorta egy autó.

A cselekmény következtében az utcában mindkét irányából több jármű torlódott fel. A vádlott azt kiabálta, hogy itt senki sem fog járkálni, nem fognak tovább menni. Egy idő után a férfi leengedte a drótkötelet és a járművek között szaladgálni valamint kiabálni kezdett. Eközben több autó tetejét, szélvédőjét, karosszériáját rángatta, megütötte.

Az egyik személygépkocsit vezető férfi kiszállt és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a cselekményét. Erre a vádlott ökölbe szorított kézzel támadólag hozzálépett, de a férfi védekezésül tenyérrel, közepes erővel tarkón ütötte, amitől az elkövető négykézláb a földre esett. A férfi visszaült az autóba, a vádlott viszont belekapaszkodott a résnyire lehúzott ajtóüvegbe, és addig feszítette, amíg kitörte a helyéről.

A vádlott cselekményének a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára és közérdekű munka büntetés kiszabására tett  indítványt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !