Súlyosabb büntetést kapott a családját kábítószer-kereskedelemből fenntartó apa

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki Várpalotán kábítószert árult.

A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi és a nő házastársak voltak, albérletben éltek négy kiskorú gyermekükkel. 2018 szeptembere és 2019. július 19-e között a férj havonta egy-kettő alkalommal nagyobb mennyiségű kábítószert szerzett be, amit zacskókba csomagolva bokros területeken elrejtett. Felesége végezte a kábítószer porciózását, valamint segített férjének a napi szintű árusításban. A házaspár fiatalkorúak részére is értékesített kábítószert. A házastársak a kereskedésből befolyt pénzből tartották el a családot. Az általuk értékesített kábítószer hatóanyaga közel kétszerese volt annak a mennyiségnek, ami fölött már legsúlyosabban minősül ez a bűncselekmény.

Az anya attól sem riadt vissza, hogy gyermekeit is bevonja a bűncselekménybe. Többször 15 éves lányával küldte el a kábítószert a vevőkhöz, illetve egy esetben a 11 éves lánya előtt adta át a kábítószert a vevőnek. Ezzel szülői felügyeleti jogából eredő kötelességét súlyosan megszegte, gyermekei erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A Veszprémi Törvényszék a férfit 2 rendbeli társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra, a nőt 2 rendbeli társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 6 év fegyházbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Mindkettőjükkel szemben egyenként 573.250 forint vagyonelkobzást rendelt el. A nő szülői felügyeleti jogát az egyik kiskorú gyermeke vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetések súlyosításáért, a férfi és a védője, valamint a nő védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek.

A Győri Ítélőtábla a 2023. április 13-án kihirdetett ítéletében a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértve, a férfi szabadságvesztés büntetését 10 évre, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát 8 évre felemelte. A férfi többszörösen büntetett előéletű, több büntetőeljárás volt folyamatban vele szemben a bűncselekmények elkövetésekor, irányító szerepet töltött be, feleségét is bűnelkövetésbe sodorta.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !