Letepert és megszúrt egy fiatal nőt a nyílt utcán, szabadnapos rendőr fogta el az erőszakos támadót Hajdúszoboszlón

A gyanúsított letepert és megszúrt egy fiatal nőt a nyílt utcán, Hajdúszoboszlón. A helyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint hangos sikításra ébredt a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója az ominózus éjszaka. Azonnal felöltözött, magához vette az igazolványát, a telefonját és sietve a hangok irányába indult. Két szomszéd csatlakozott hozzá, ők is a kiabálás miatt szaladtak ki az utcára. Nem sokkal később egy földön fekvő férfira és nőre lettek figyelmesek, utóbbi hangosan sikított és segítséget kért. A rendőr aszonnal odalépett hozzájuk és kiszabadította a nőt, aki felállt és zihálva elfutott.

A szabadnapos nyomozó a férfit lefogta, tájékoztatta arról, hogy ő rendőr, majd értesítette a szolgálatban lévő kollégáit a történtekről.

Nem sokkal később, a fiatal nő apja tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a lányát megtámadta valaki a nyílt utcán, leteperte a földre, meg akarta erőszakolni és a mellkasát valamivel meg is szúrta.

A nyomozás adatai szerint a sértett a Hőforrás utcán sétált, amikor észrevette, hogy valaki követi őt. Szaporázta a lépéseit, végül már futott, de az ismeretlen végig a nyomában volt. Az Alkotás utcában érte utol a támadó, aki a földre lökte, ráfeküdt, majd egy kést szorított a mellkasához és megfenyegette, hogyha sikítani mer, akkor megöli. A dulakodás közben a férfi egyszer meg is szúrta a 21 éves nőt, mint később kiderült, könnyű sérüléseket okozva ezzel.

A 25 éves férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !