Készenléti rendőrök fogták el azt a férfit, aki késsel fenyegetve rabolt Budapesten

Készenléti rendőrök fogták el azt a férfit, aki késsel fenyegetve rabolt a fővárosban - közölte a Készenléti Rendőrség.

A Készenléti Rendőrség két munkatársa Budapest VII. kerületében járőrözött 2023. április 5-én hajnalban, amikor egy ír férfi telefonon rablásról tett bejelentést.

A rablás áldozata elmondta, hogy az elkövető egy hostel közelében bántalmazta, a földre nyomta és fojtogatta. Ezt észlelte egy másik külföldi férfi, aki a segítségére sietett és elindultak a szálláshely felé. A bántalmazó azonban utánuk rohant és a liftnél utol is érte őket, elővett egy fekete kést és – magyarul beszélve – megfenyegette őket. Az egyik külföldi elővette a pénztárcáját, hogy pénzt vegyen ki belőle, a támadó azonban ráfogott, és erővel el akarta azt venni, közben a sértett kézfejét a késsel megsebesítette. Végül a külföldi férfi egy bizonyos összeget átadott a támadónak, aki elhagyta a helyszínt.  

Míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának járőrei a sértetteket kérdezték ki, addig a készenléti rendőrök, a kapott személyleírás alapján a rabló után eredtek. Hamarosan a helyszín közelében felismerni vélték az elkövetőt, aki, miután meglátta az egyenruhásokat, sietősen az ellenkező irányba indult. A járőrök megállították és elfogták. A ruházatátvizsgálás során a férfi zsebéből előkerült a rugós bicska, valamint az eltulajdonított összeg is.

A készenléti rendőrök a férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vétele mellett indult eljárás ellene. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !