Drámai fordulatot vett az ismerősök italozása

Rossz hatással volt az alkohol a vádlottra – késsel támadta meg ismerősét. Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a terhelt ellen az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. április 26-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

Napi rendszerességű italozása következtében a vádlottnál az alkohol időnként emlékezetkiesést okozott. Ez a vádbeli cselekmény elkövetésekor is megtörtént.

2020. november 15-én a terhelt az otthonában kereste fel a sértettet, akivel italozni kezdtek. Korábban a két férfi között semmilyen konfliktus nem feszült. Miután a vádlott nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, közepes-súlyos alkoholos befolyásoltság alá került. Mindeközben a sértett is elbódult. Egy idő után a két férfi összeveszett, majd dulakodni kezdett. Eközben a vádlott magához vette a sértett kését, amivel többször megszúrta a sértettet. Súlyos sérülései ellenére a megtámadott férfinek sikerült elbújnia a ház pincéjében, ahol később a testvére és szomszédjai találtak rá. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett és közvetlen életveszélyes állapotba került.

A törvényszék a vádirati tényállással egyetértve a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

Az ügyész és a vádlott jogorvoslatra 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a védő téves minősítés, illetve felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !