Börtön területéről is loptak a kiskunhalasi fémtolvajok

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik elsősorban fémből készült tárgyakat loptak el, az egyikük egy alkalommal még a kiskunhalasi börtön területére is bemászott, hogy lebontson egy ereszcsatornát és néhány bádoglemezt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Kövecs Máté szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a fosztogatók 2022 márciusa és szeptembere között kilenc lopást követtek el, általában telephelyekre, raktárokba, melléképületekbe hatoltak be.

Egy alkalommal az egyik férfi, az elsőrendű vádlott bemászott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó ingatlan területére, és egy használaton kívüli garázsépület tetejéről lebontotta az ereszcsatornát és egyéb bádoglemezeket, majd azokat a kerítésen át kidobálta társának, a női vádlottnak.

A férfi továbbá az áramszolgáltató üzemi területén, illetve a nyílt utcán öt elektromos elosztószekrényt tört fel, és azokból több százezer forint értékben réz vezetékeket és egyéb, fémből készült alkatrészeket lopott el. Ezen felül feltört egy gazdasági társaság telephelyén lévő raktárt is, női társával onnan szintén több százezer forint értékben vittek el szerszámokat és építési anyagokat.

A másik férfi is főként fémből készült tárgyakat vitt el, ellopott ereszcsatornát, zászlótartó vasrudakat, talicskákat és alumínium létrát is.

Az ügyészség mindhárom gyanúsítottal szemben többrendbeli lopás miatt emelt vádat, bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !