Bizonyítottság hiányában felmentette egy 2009-es vesztegetési ügy miatt emelt vád alól Bige Lászlót, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. tulajdonosát keddi, nem jogerős ítéletében a Nyíregyházi Törvényszék.
A bíróság emellett a vállalkozó bankszámláján a több mint 135 millió forint értékű korábbi zárolás megszüntetését is elrendelte.
Az ügyészség vádirata szerint a vádlott 2009 végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során a vádlott felajánlotta a cégvezetőnek, elintézi, hogy nagy mennyiségű, ötven százalékkal valótlanul leértékelt műtrágyát kapjon, melyet saját vevőkörének - részben számla nélkül - haszonnal tud továbbértékesíteni. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja a vádlottnak.
A vádirat szerint a megállapodás alapján több ezer tonnányi, valótlanul leértékelt műtrágya került a vállalkozóhoz, aki ezt a vevőinek haszonnal értékesítette. A készpénzért, számla nélkül eladott termékekért - a valótlan leértékelés ellentételezéseként - 2010 januártól októberig több alkalommal összesen 135 millió 400 ezer forintot adott át Bige Lászlónak.
A kedden meghozott ítélet indokolásában elhangzott, a bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alól a vádlottat. A vesztegetés bűntette jogtalan előny ígérete és kötelezettség megszegése esetén valósul meg, ebben az ügyben az utóbbi feltételt viszont nem lehetett bizonyítani, vagyis azt, hogy 2009 őszén valóban megállapodott-e a vádlott és a vállalkozó a műtrágya árának konkrét, 50 százalékos leértékeléséről - ismertette a tárgyaláson Sörös László bíró.
Hozzátette, a bizonyítékok szerint a vállalkozóhoz kiszállított műtrágyáknak csak egy részét, és azt is csak huszonöt százalékos mértékben értékelték le. Továbbá nem lehetett bizonyítani azt sem, hogy történt-e pénzátadás és az első ilyen cselekmény időpontja sem tisztázódott az eljárás során.
Bige László a büntetőeljárás során ellentmondásos vallomást tett, így egyértelműen nem lehetett megállapítani, hogy a 2009-es találkozó alkalmával valóban ígéretet tett-e a vállalkozónak saját cége áruinak valótlan leértékelésére - fűzte hozzá.
A tárgyaláson a vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség bűnösség megállapítása miatt fellebbezett, ezért az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Bige László ellen egy másik vesztegetési büntetőügy is folyamatban van, az ügyészség vádja szerint a vállalkozó cége elnök-vezérigazgatójaként 2011 és 2018 között mintegy kétmilliárd forint kárt okozott saját társaságának azzal, hogy arra utasította alkalmazottjait: a zrt. termékeit valótlan okokra hivatkozva selejtesnek minősítsék és emiatt alacsonyabb áron értékesítsék a kereskedőknek. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !