Kislányokkal erőszakoskodott egy 33 éves férfi Csepelen, a budapesti rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene

A csepeli rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki két kislánnyal erőszakoskodhatott a főváros XXI. kerületében

A budapesti rendőrök hajtóvadászatot követően fogták el azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint hétfő délután két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt, egy-egy csepeli lépcsőházban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A férfit a járőrök előállították, a nyomozók pedig kétrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi csak 2023. március 12-én szabadult korábbi büntetéséből.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !