Hamis munkáltatói igazolással hitelt igénylők ellen emeltek vádat Nógrádban

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség tizenkilenc emberrel szemben, akik hamis munkáltatói igazolások felmutatásával igényeltek online kölcsönöket, így 300 ezer és 1,5 millió forint közötti összegre tettek szert - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint 2021 nyarán egy 34 éves szécsényi férfi az egyik pénzintézet online felületén úgy igényelt kölcsönt, hogy pénzért szerzett, hamis munkáltatói igazolást használt fel.

Az igazolásban szereplő cégnél soha nem dolgozott, az igényelt összeget már annak felvételekor sem állt szándékában visszafizetni. Miután ily módon - többszöri próbálkozást követően - sikeresen igényelt több szászezer forint kölcsönt, arra rendezkedett be, hogy másoknak is segít ily módon kölcsön felvételében.

Így egy 33 éves nő és egy 63 éves férfi is kapcsolatba került a vádlottal, megadták az igényléshez szükséges adataikat, majd a férfi az általa szerzett hamis munkáltatói igazolást is csatolva benyújtotta nevükben az igénylést.

A pénzintézet az igénylést elfogadta, így a nő és a férfi több százezer forint összegű kölcsönhöz jutott, amelyet ők sem szándékoztak visszafizetni, arra lehetőségük sem lett volna. Az így szerzett pénzt a vádlottak egymás között az előzetes megállapodásuknak megfelelően szétosztották.

A sikeres igénylést követően a három vádlott több ismerősük részére is igényelt ilyen módon kölcsönöket. A nő hajtotta fel az igénylőket, a 69 éves férfi feladata volt ezek továbbítása a 34 éves vádlottnak, aki pedig az online igényléseket a beszerzett munkáltatói igazolás felhasználása mellett benyújtotta a pénzintézetnek. A kölcsönt igénylőknek cserébe az igényelt összeg meghatározott hányadát kellett átadniuk nekik.

A főügyészség tájékoztatása szerint ezen metódussal 2021 nyarától őszig a vádlottak különböző személyek részére "intézték" a hitelfelvételeket, tudottan a visszafizetés szándéka nélkül, hamis munkáltatói igazolásokkal. A kölcsönösszegek jellemzően 300 ezer és másfél millió forint közöttiek voltak, az igénylések többségükben sikerrel jártak.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat, amelyben mindannyiukkal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlottak az okozott kárt is fizessék meg.

Az ügyészség további tizenhat, az igénylésekben érintett ember ellen is vádat emelt, jellemzően elzárást, felfüggesztett szabadságvesztés vagy végrehajtandó szabadságvesztést és az okozott kár megtérítését indítványozta velük szemben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !