Az ellopott baltával bántalmazta az értékeit visszakövetelő tulajdonost

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a helyi férfival szemben, aki meglopta, majd bántalmazta egy ismerősét.

A vád szerint a Hajdúböszörmény külterületén élő, 74 éves sértett 2023. január 16-án, délelőtt, fűrészlapot vásárolt, majd az otthonához közeli vegyesboltban élelmiszert és háztartási cikkeket vett. Miközben hazafelé tartott, összetalálkozott ismerősével, a vádlottal, aki a házhoz vezető dűlőúton sétált.

Az elkövető látta, hogy a sértett szatyrokkal a kezében tért haza és elhatározta, hogy megszerzi az értékeit. Még aznap délután elment a férfihoz és a nyitott ajtón át bement a házba. Az épületben magához vett különböző élelmiszereket és használati tárgyat, majd távozás közben, az udvaron lévő fáskamrából elvett egy fűrészt és egy fejszét,  majd haza indult.

A sértett észrevette a lopást és a dűlőúton felszólította a férfit, hogy adja vissza értékeit, közben az elkövetőnél lévő két szatyrot is megfogta. A vádlott azért, hogy megtartsa az ellopott dolgokat, többször megrúgta a sértettet, majd az emberi élet kioltására is alkalmas baltával a fejére ütött. Az idős férfi elesett, a vádlott pedig a megszerzett értékekkel elhagyta a helyszínt.

Az elkövető bántalmazása következtében a sértett a fején repesztett, a kezein zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Figyelemmel azonban a bántalmazás módjára és a sérült testtájékra, a vádlott szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

A sértettnek a lopással közel 25.000 forint kára keletkezett, amiből több mint 20.000 forint megtérült, mert a hajdúböszörményi rendőrök a vagyontárgyak nagy részét lefoglalták és visszaadták neki.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő, különös visszaeső vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. 

Vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. A járási ügyészség vádirata továbbá mértékes indítványt is tartalmaz, miszerint, ha a vádlott a Hajdúböszörményi Járásbíróság előkészítő ülésén a vádirat szerint beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, úgy a bíróság őt 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélje és a meg nem térült kár erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !