20 év után került elő a gyilkossági kísérlet gyanúsítottja

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta annak a 2001-ben történt bűnesetnek a vizsgálatát, amelynek elkövetője – a gyanú szerint – 2016-ban azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy kecskeméti intézményt.

A Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán 2001 áprilisában emberölés kísérlete miatt indult nyomozás.

Az ügy sértettje egy akkor 27 éves nő volt, akit a Halasi úti társasházaknál támadott meg egy ismeretlen. Az asszony a szerencsének és két – a közelben tartózkodó – férfinek köszönhette, hogy életben maradt: amikor kiabálni kezdett, a segítségére siettek, a támadó pedig kereket oldott. A nyomozók az elkövetés feltételezett eszközét – egy kést – ugyan a közelben megtalálták, de erőfeszítéseik ellenére nem akadtak nyomára az elkövetőnek.

Az életellenes ügyekkel foglalkozó rendőrök időről időre elővették a rejtélyes eset dossziéját, és a jegyzőkönyvek, jelentések sorai között kerestek választ arra a kérdésre, hogy ki lehet a késelő.

A fordulatot egy másik eset hozta meg: 2016. szeptember 8-án reggel egy nyilvános telefonfülkéből bejelentést tett valaki, hogy az egyik közintézményt csőbombával fogja felrobbantani. A rendőrök az épületet alaposan átkutatták, de bombát nem találtak, és a katasztrófa nem is következett be szerencsére. A közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt elrendelt nyomozás során minden lehetséges nyomot, információt begyűjtöttek, amely a fenyegetéssel összefügghetett. A technikai fejlődés eredményeként aztán a nyomok összehasonlítása meglepő eredményre vezetett: a késelés helyszínén talált anyagmaradványok arra engedtek következtetni, hogy a robbantással fenyegetőző ismeretlen és az emberölési kísérlet elkövetője ugyanaz a személy lehet - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozók végül – az ekkorra beszerzett szakértői vélemények alapján – 2022. január 18-án 5 óra 45 perckor elfogták és őrizetbe vették az emberölés bűntett kísérletével és a közveszéllyel fenyegetés bűntett kísérletével megalapozottan gyanúsítható K. István kecskeméti lakost.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást. Álláspontjuk szerint miden olyan bizonyítékot összegyűjtöttek, amelyek alapján megtörténhet a vádemelés, így az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !