Sorozatjelleggel loptak Budapesten

A zuglói rendőrök elfogtak egy párost, akik a gyanú szerint sorozatjelleggel loptak Budapesten.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi és egy nő két hónapon át sorozatosan követett el vagyon elleni bűncselekményeket, jellemzően a főváros XIV. kerületében; besurrantak lakásokba, tárolókba törtek be és lépcsőházakból loptak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Egy férfi hívta a zuglói rendőröket 2022. február 7-én reggel, amikor észrevette, hogy az éjszaka lakásából ellopták iratait, pénzét, néhány ruháját és a kocsikulcsát. Az elkövetőknek ugyan az autót a váltózár miatt nem sikerült elvinniük, de a sértettől ellopott bankkártyával egy dohányboltban bevásároltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást. Az  eljárás adatai szerint ugyanezek az elkövetők 2022. november 29-én Zuglóban egy társasházi tárolót próbáltak felfeszíteni, de megzavarták őket a lakók. Következő év január 2-án egy szemétledobó helyiségébe törtek be, de innen is üres kézzel távoztak. Három nappal később egy panelház takarítói szobájából kulcsokat vittek magukkal. Január 8-án szintén Zuglóban egy lakásba törtek be, onnan két pár cipőt tulajdonítottak el, míg Kőbányán egy ajtó előtt hagyott gyerekbiciklit vittek magukkal.

A zuglói rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, körözést adtak ki ellenük, amely alapján a 31 éves nőt és a 25 éves férfit 2023. február 12-én fogták el.

A XIV. kerületi nyomozók Sz. Nikolettát és Cs. Eriket többrendbeli lopás bűntett és vétség, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​ (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !