Prostitúcióra bírtak rá egy nőt Budapesten és az ebből szerzett pénzt elvették tőle

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy párt, akik a gyanú szerint egy nőt prostitúcióra bírtak rá és az ebből szerzett pénzt elvették tőle - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi és egy 36 éves nő ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a pár 2022 júliusában találkozott a sértett nővel, akit prostitúcióra vettek rá.

A nőt körülbelül két héten keresztül a XV. kerület külterületein kényszerítették prostitúcióra, úgy hogy a férfi és élettársa a hét minden napján kivitték a őt az utcára, majd a szexuális cselekmények után befolyt pénzt elvették tőle.

A nőnek 2022. augusztus 12-én sikerült a pár felügyelete alól kiszabadulnia és feljelentést tennie a rendőrségen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály munkatársai  2022. február 15-én fogták el K. Richárdot és élettársát, V. Józsefnét, akiket emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A párt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !