A piros jelzés ellenére fékezés nélkül hajtott át a síneken, a felelőtlen akciót a rendőrségi drón rögzítette

Szerencséje volt annak az autósnak, aki a vasúti átjáróban a piros jelzés ellenére fékezés nélkül hajtott át a síneken. A felelőtlen akciót a rendőrségi drón – a sofőr pechjére – rögzítette.

A tolnai rendőrök a napokban ismét drón segítségével ellenőrizték a közlekedőket. Egy nem mindennapos szabálytalanságot rögzített a kamerájuk az 56-os főúton levő egyik vasúti átjáróban. A felvételen jól látható, hogy egy Smart vezetője a tilos jelzés ellenére fékezés nélkül hajt át az átjárón. jól látható, hogy a merész cselekedetet követően néhány másodperc múlva a sorompó is lecsukódik, és kicsivel később a vonat is közelít az átjáróhoz.

Az egyenruhások néhány száz méter múlva megállították az autót, melynek vezetője azzal védekezett, hogy féktávolságon belül érkezett az átjáróhoz, és ezért nem állt meg a piros jelzésnél. A nő felelőtlenségének ára több tízezer forint közigazgatási bírság és 8 közlekedési büntetőpont lett - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.   

A tavalyi évben az országban csaknem három tucatnyi ember vesztette életét vasúti átjáróban történt balesetben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !