Tíz év börtönre ítélték a Mester utcai villamosmegállóban késelő férfit első fokon

Emberölés kísérlete miatt tíz év börtönre ítélték azt a férfit első fokon, aki megkéselt egy embert Budapesten, a nagykörúti villamos Mester utcai megállójában két évvel ezelőtt - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott 2021 januárjában ismerőseivel a nagykörúti villamoson utazott, és már az út során konfliktusba keveredett társaival. Leszállásukat követően észrevette, hogy társaságuk egyik tagja szóváltásba keveredett egy férfival, a későbbi sértettel.

A szemközti peronon tartózkodó vádlott átfutott a villamossíneken és késsel mellkason szúrta áldozatát. Ezután társaságával villamosra szállt, elhagyta a helyszínt.

Mentőt a járókelők hívtak. A mellkason szúrt férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg - közölték.

A törvényszék a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a vádlott viselkedése, az elkövetés módja, valamint a tettét követő magatartása mind arra utalt, hogy a terheltet ölési szándék vezette.

A vádlott ezzel szemben tagadta, hogy meg akarta ölni a sértettet. Az eljárás során ténybeli beismerő vallomást tett. Ezt azonban a bíróság csak csekély súllyal vehette figyelembe, mivel a bűncselekmény elkövetéséről kamerafelvételek is rendelkezésre álltak - írták.

Súlyosító körülmény viszont több is volt: a terhelt büntetett előélete, illetve az, hogy felfüggesztett szabadságvesztését töltötte, valamint tettét a köznyugalom súlyos megzavarásával követte el - tették hozzá.

A közlemény szerint csak a szerencsének, a férfi segítségére siető járókelőknek és az időben érkező orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy a támadás nem okozta a sértett halálát.

Az első fokú bíróság a férfit tíz év börtönre ítélte, tíz évre eltiltotta a közügyektől és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője a jogi minősítés megváltoztatásáért és enyhítésért fellebbezett - áll a közleményben. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !