Keresés ebben a blogban

Méhtolvajt értek tetten a kalocsai nyomozók

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói tetten értek egy 24 éves kunfehértói lakost, aki éppen ismerőse kaptárait tulajdonította el - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy, a Dunához közeli település térségében teleltette 71 méhcsaládját egy kunfehértói férfi. A kaptárokat rendszeresen ellenőrizte, megszámolta. Így tett 2023. január 18-án délután is, amikor kiderült, hogy 20 kaptárjának lába kélt. Azonnal a rendőrségre sietett, a nyomozók pedig adatgyűjtésbe kezdtek a történtekkel kapcsolatban. Másnap, amikor kivilágosodott, elindultak a sértett által megjelölt helyre, hogy az esetleges tárgyi bizonyítékokat is felkutassák.

Nem tudni, hogy amikor a nyomozók odaértek a kaptárokhoz, ők vagy azok a férfiak lepődtek-e meg inkább, akik éppen a méhek körül szorgoskodtak. A rendőrök faggatózására körvonalazódott a történet: a 24 éves, szintén kunfehértói férfi elmesélte, hogy ismeri a sértettet, és előfordult, hogy segített neki a méhek körüli munkában. Aztán amikor pénzre volt szüksége, arra gondolt, hogy eladja cimborája kaptárait. A közösségi oldalakon hirdetést adott fel, és január első napjaiban 20 méhcsaládot – jóval áron alul – sikerült is értékesítenie. Azt füllentette, hogy adóssága van, amit ki kell fizetnie, ezért mihamarabb kell neki a pénz. A tolvajnak a kaptárokat meg sem kellett mozdítania, a vevő saját maga ment értük a teleltetés helyszínére.

A második vásárló 40 kaptárra tartott igény, ezeket saját maga, a teleltetés helyén kiválasztotta és ki is fizette előre. Az egyezség szerint a szállításról a kunfehértói férfinak kellett gondoskodnia, aki ismét egy egyszerű módját választotta a feladat megoldásának: felbérelt egy helyi fuvarost, akinek az volt a feladata, hogy a kaptárokat pakolja fel és vigye a megadott címre. A gyanútlan vállalkozó – a tolvaj segítségével – éppen nekikezdett a munkának, amikor a nyomozók megérkeztek. Őt tanúként, míg a kunfehértói férfit pedig lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják, hogy a jelenleg szabadlábon védekező bűnelkövető más, hasonló jellegű bűncselekményt elkövethetett-e. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !