Hiába küzdöttek a mentők bajtársuk életéért

Saját bajtársukhoz riasztották a Szikszói és az Encsi Mentőállomás egységeit. A mentők ugyan perceken belül helyszínre értek, de Barna Sándor gépkocsivezető bajtárs életét a hosszas újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni - közölte az Országos Mentőszolgálat. 

"Sándor 2005 óta szolgálta odaadóan hivatását, kezdetben a Szikszói Mentőállomáson, majd a megye több állomásán is teljesített szolgálatot. 2010-től a Tiszaújvárosi Mentőállomás bajtársi közösségének lett nagyra becsült és szeretett tagja. Az életmentő tiszta szívéből szerette hivatását, rengeteg szakmai képzésen vett részt, megszámlálhatatlan életet mentett meg és rengeteg rászorulónak segített a 13 év alatt. Bajtársai rendkívül segítőkész és jószándékú embernek ismerték, aki fiatalabb bajtársait mindig csendesen, mosolygósan terelte a jó irányba. Miután eredeti szakmája kőműves volt, szabadidejében több bajtárs házának építését is segítette. Hirtelen halálával betölthetetlen űrt hagy maga után. Isten nyugosztalja!" - olvasható az Országos Mentőszolgálat közleményében. (Fotó: Facebook)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !