Drog hatása alatt lehetett az embercsempész, aki balesetet okozott Hegyeshalomban

A sofőr a személygépkocsijában 8 illegális migránst fuvarozott Ausztria irányába - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály Mélységi Ellenőrzési Alosztály munkatársai 2023. január 17-én 9 óra körül Hegyeshalom belterületén akartak ellenőrizni egy magyar rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője menekülni próbált, majd Hegyeshalom, Fő utcában a Széchenyi út kereszteződéséhez érkezve, a jobbra kanyarodása során feltehetően nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműjének sebességét, nem tudta uralni az autót, és megcsúszott. A gépkocsivezető az úttestet elhagyva először egy Fő utcai ingatlan kerítésének ütközött, majd egy „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát kidöntve a Széchenyi úton parkoló két személyautónak csapódva állt meg. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A sofőr ezután kiugrott a járműből és gyalogosan menekült, azonban a rendőrök néhány száz méter után elfogták. Igazoltatásakor az egyenruhások megállapították, hogy a 23 éves szír férfi 8 - magát afgán állampolgárnak valló - személyt akart Ausztria területére juttatni. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Őket a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A gépkocsi vezetőjét elfogták, akinél továbbá felmerült a gyanú, hogy kábítószer hatása alatt ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott drogteszt igazolt.

A közúti közlekedési baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

A szír állampolgárral szemben embercsempészés bűntettének gyanúja, és kábítószer birtoklása vétsége miatt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !