Keresés ebben a blogban

Bűnügyi őrizetben a székesfehérvári ámokfutó

A székesfehérvári rendőrök előterjesztést tesznek a 31 éves férfi letartóztatásának indítványozására - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 9-én 19 óra utáni percekben érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron, a Horváth István utca és a Jancsár köz kereszteződésében egy ismeretlen férfi egy nőt bántalmazott - súlyos sérülést okozva -, majd elvette mobiltelefon-készülékét, és elmenekült a helyszínről. Néhány perccel később egy 61 éves asszony riasztotta a rendőröket azzal, hogy a megyeszékhely Petőfi parkjában a buszpályaudvar irányába gyalogolt, mikor egy mögötte közlekedő ismeretlen férfi a kézben tartott retikült megragadta és rángatni kezdte. Ennek hatására a táska füle a sértett kezében maradt, az elkövető pedig a táskával együtt elfutott.

A tevékenység-irányítási központ már az első bejelentésre, soron kívül riasztotta az egységeket, akik közel a mentőkkel azonos időben érkeztek a Jancsár közhöz. Az egyenruhások a bántalmazott nőtől, állapotára tekintettel információt nem tudtak beszerezni, azonban azonnal megkezdték a szemtanúk felkutatását és meghallgatását mindkét, egymáshoz közel történt esettel kapcsolatban. Többen magas, vékony testalkatú férfiról számoltak be, aki fekete kapucnit viselt a fején.

Az egyenruhások hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására, s mindeközben további erőszakos bűncselekményekről érkeztek állampolgári bejelentések a rendőrségre. Rövid időn belül a rendőrök gyanúja, miszerint az első két rablást ugyanaz a személy követhette el, beigazolódott. Sőt, további három helyszínen megvalósított hasonló bűncselekményt is ugyanahhoz a férfihoz kötöttek, akit végül 2023. január 9-én 21 óra 30 perc körül fogtak el Székesfehérváron, a Csapó utcában. Elfogásakor éppen egy autóbuszba bejutva próbálta meg eltulajdonítani a vezető ülés fölötti rádiót, amit kiszakított helyéről.

A nyomozás eddigi adatai alapján elfogásáig az elkövető - a Petőfi parkot elhagyva - a Palotai úti bevásárlóközpont közelében szólított meg egy nőt, majd követni kezdte egészen a sértett járművéig, ahol pénzt kért áldozatától. Mivel pénzt nem kapott, a nő válláról lerántotta táskáját, megszerezni azonban a dulakodás során nem tudta. A sértett ugyanis nyomban segítségért kiabált, a támadó pedig elmenekült.

A férfi erőszakosságával továbbra sem hagyott fel, és néhány perc elteltével újabb áldozatot szemelt ki magának, egy Palotai út fölötti gyalogos felüljárón közlekedő férfit. Odalépett hozzá, és elkérte mobiltelefonját. Azt megkapta, de vissza nem adta tulajdonosának, és a sértett figyelmét elterelve eltűnt a zsákmánnyal.   

A 31 éves székesfehérvári ámokfutót a rendőrségre előállították, ahol a nyomozók - őrizetbe vétele mellett - háromrendbeli rablás bűntett és annak kísérlete, súlyos testi sértés bűntett, lopás vétség és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !