A vétlen autós hagyta cserben a baleset okozóját

A kaposvári sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, és hogy elkerülje a felelősségre vonást, a törött autóval, leszakadt gumiabronccsal, felnin hajtott hazáig - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kaposvár belterületén, az Árpád út és a Szalay Fruzsina utca kereszteződésében egy autós nem biztosított elsőbbséget a másiknak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a járművekben tetemes anyagi kár keletkezett. 

A vétlen sofőr az ütközést követően megállás, illetve az adatainak hátrahagyása nélkül azonnal elhajtott a helyszínről. 

A 19 éves helyi férfi két órával később önként feladta magát a Kaposvári Rendőrkapitányságon, ahol ellene cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja és engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt indult eljárás. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !