Keresés ebben a blogban

A belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány meghallgatását kezdeményezik ellenzéki képviselők

Pintér Sándor belügyminiszter és Balogh János országos rendőrfőkapitány meghallgatását kezdeményezi a múlt héten, szolgálatteljesítés közben történt rendőrgyilkosság ügyében az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának két ellenzéki alelnöke.

Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László György (Jobbik) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy múlt héten szolgálatteljesítés közben elhunyt Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester és további két rendőr megsérült.

A képviselők közölték, annak érdekében, hogy az Országgyűlés tájékoztatást kaphasson az ügy részleteiről, kezdeményezik az illetékes bizottság összehívását, valamint a körülményeket feltáró rendőrségi és belügyminisztériumi vizsgálat eredményéről a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány személyes meghallgatását.

Harangozó Tamás és Lukács László György szerint a múlt héten történt tragédia arra is felhívja a figyelmet, hogy rendőrök nap mint nap életüket kockáztatják az ország polgárainak biztonsága és nyugalma érdekében.

A két ellenzéki politikus javasolja, hogy a meghallgatás terjedjen ki a körzeti megbízotti, járőr, pénzkísérő és vonatkísérő szolgálati forma szerint feladatot ellátó rendőrök testpáncéllal és testkamerával való ellátásának vizsgálatára is. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !