Többen összeverekedtek egy pápai munkásszállón

A sértettek közül hárman kórházba kerültek a bántalmazás következtében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bejelentés érkezett a rendőrégre 2022. december 20-ára virradó éjszaka arról, hogy az egyik pápai munkásszállón többen összeverekedtek. Az eljárás adatai alapján három külföldi állampolgár és egyik munkatársuk között szóváltás alakult ki, majd a sértett bezárkózott a szobájába. Erre a 17, a 18 és a 19 éves férfi rátörte az ajtót, bementek a helyiségbe, ahol a sértettet bántalmazták és törtek-zúztak a szobában. Ezt meghallva a sértett másik három munkatársa futott le az emeletről, hogy a segítségére siessen, majd a bántalmazók asztal- és széklábakkal támadtak rájuk is. A kiérkező rendőrök két elkövetőt az épületben, míg társukat – aki menekülni próbált – a munkásszálló közelében fogták el. Ezután előállították, majd a nyomozók őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgatták őket. A sértettek közül hárman olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a mentők azonnal kórházba szállították őket.

A tettesek ellen életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntett kísérlet, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett az illetékes ügyészségen mindhárom elkövető letartóztatásának indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !