Sövénynyírás közben lopta el megbízója pisztolyát egy somogyi férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség lőfegyver engedély nélküli megszerzésével elkövetett lőfegyverrel visszaélés és kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki sövénynyírás közben lopta meg a megbízóját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfit 2022 júniusában az idős, mozogni csak nehezen képes sértett azzal bízta meg, hogy nyírja le a sövényt a házánál. A munkavégzés során azonban a vádlott – kihasználva azt, hogy az idős megbízója a bűncselekmény felismerésére és elhárítására csak korlátozottan képes – a sértett tudta nélkül és akarata ellenére bement a házba, ahol értékek után kutatott, végül az egyik fiókból magához vett egy 20.000 forint értékű, engedéllyel tartott maroklőfegyvert. A férfi ezt követően – arra hivatkozva, hogy a munkát majd máskor fogja befejezni – sietősen távozott a helyszínről, és elrejtette a fegyvert.

A pisztolyának eltűnését észlelve a sértett később feljelentés tett, amely alapján a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal, mint többszörös visszaesővel szemben halmazati büntetésül végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt azzal, hogy a bíróság a vádlott részére a korábbi büntetéséből engedélyezett feltételes szabadságot is szüntesse meg. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !