Meghallották a segélykiáltásait annak a nőnek, akit egy 21 éves férfi meg akart erőszakolni

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt. Az elkövető hajnalban a buszmegállóban várakozó nőhöz lépett, megragadta, egy füves területre vonszolta, lelökte a földre és leszorította azzal a céllal, hogy közösüljön vele. A sértett segélykiáltásait meghallva, a közelben lakók megzavarták, így elmenekült.

A vádirat szerint a vádlott 2022. május közepén, hajnalban, Miskolcon ittas állapotban az utcán gyalogolt, amikor észrevette a buszmegállóban egyedül várakozó nőt. A háta mögé lépett, két kézzel a tarkójánál megragadta és 10 méteren keresztül vonszolta egy füves területre. A nő próbált ellenállni, többször felszólította a vádlottat, hogy hagyja békén, egy hirtelen mozdulattal szabadult a fogásából, védekezésként a mellkasánál meglökte. A támadó nem esett el, csak megtántorodott, és az ezt követő dulakodás során a sértettet háttal a földre lökte. Ezután ráült a sértettre és a földhöz szorította, majd alsó ruházatát lehúzta, saját nadrágját is levette azzal a szándékkal, hogy közösüljön a nővel, azonban a sértett összeszorította a lábait és folyamatosan segítségért kiabált.

A közelben lakók ezt meghallották, a férfit megzavarták, így futva elmenekült.

A sértett a cselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el és szexuális erőszak bűntette miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !