Lopott, majd megütötte az eladónőt egy fiatalkorú lány Debrecenben

A Debreceni Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú ellen, aki egy bevásárlóközpontban ruhaneműket lopott és az eladónőt is megütötte.

A vád szerint a fiatalkorú vádlott Debrecen belvárosában egy bevásárlóközpont üzletében lopási szándékkal bevitte a próbafülkébe egy kabátot és három pólót, majd azokról leszakította az árcímkét, amelyeket a táskájába rejtett. Ezt követően a saját kabátja alá felvette a pólókat és a kabátot, így akart távozni.

Az egyik bolti eladó - a sértett - észlelte a lopást és még az üzletben felszólította, hogy mutassa meg a táskáját. A fiatalkorú lány ennek nem tett eleget, kiment az üzletből, majd utánament az eladónő és egy biztonsági őr. A sértett többször próbálta megállítani és kérte, hogy menjen vele vissza az üzletbe, azonban a fiatalkorú folyamatosan kitért előle. Röviddel ezután a sértett megfogta a vádlott karján a kabátot, erre a fiatalkorú a lopott ruhák megtartsa érdekében bal kezével kétszer megütötte a sértettet az arcán és az orrán.

A biztonsági őr megakadályozta a sértett további bántalmazását, majd vele együtt visszakísérték a vádlottat az üzletbe. A kiérkező rendőrök jelenlétében átvizsgálták a ruházatát és előkerültek a lopott árucikkek, amelyeket az üzlet visszavett. A fiatal a lopással 15.660 forint kárt okozott, amely megtérült.

A vádlott bántalmazása következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései keletkeztek, azonban figyelemmel a sérült testtájékra, az erőbehatás nagyságára, a vádlott szándéka 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

Az ügyben a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozott. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !