Kegyetlenül végzett élettársával egy féltékeny nő Budapesten

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves nővel szemben, aki 2021 februárjában, egy II. kerületi lakásban, késsel és baltával támadt rá a szakítófélben lévő élettársára, aki a kíméletlen bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a nő és a sértett még 2017-ben ismerkedtek meg, röviddel ezután összeköltöztek. A vádlott kezdetektől fogva féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, és emiatt gyakran vitáztak. Bizalmatlanságából adódóan előfordult olyan is, hogy az elkövető feltörte az élettársa közösségi fiókját, és átolvasta a férfi magánbeszélgetéseit.

Ezt követően a pár kapcsolata még inkább megromlott, ezért a sértett szakítani akart, a nő azonban különböző kitalált ürügyekre, így nem létező betegségre, terhességre hivatkozva, vagy öngyilkossággal fenyegetőzve bírta őt maradásra.

A folyamatos féltékenységből fakadó veszekedések során a vádlott egyre erőszakosabbá vált, és egy ilyen alkalommal, 2021 januárjában, egy baseball ütővel támadt a sértettre, megütötte a hátát, és a lábába is beleharapott. A férfi a bántalmazás miatt nem tett feljelentést, azonban elhatározta, hogy végleg megszakítja a kapcsolatát a nővel, és elköltözik. Az újabb vita elkerülése érdekében úgy döntött, hogy erről nem szól előre, és akkorra időzíti a költözést, amikor a nő nem tartózkodik otthon.

Ennek megfelelően, a férfi 2021. január 30-án elköltözött a nőtől, aki erről csak akkor szerzett tudomást, amikor hazaért a munkából. Ezután többször hívta telefonon a sértettet, számon kérte őt a költözés miatt, egyúttal személyes találkozót kért tőle, amibe végül a férfi beleegyezett.

A sértett 2021. február 1-jén a II. kerületi lakásba ment, ahol a vádlott már várt rá. A találkozó során - pontosan nem ismert előzmények után - a nő rátámadt a sértettre, és ennek során egy késsel, valamint egy baltával, rendkívüli brutalitással, kitartóan, testszerte bántalmazta a férfit.

A sértett a kíméletlen bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint információs rendszer megsértésének vétségével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !