„Felakasztalak benneteket!” - kiabálta a 49 éves salgótarjáni teherautó sofőr a gyerekeknek

Garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a Salgótarjáni Járási Ügyészség azt a 49 éves salgótarjáni teherautó sofőrt, aki két kamaszfiút támadott meg egy zebránál.

A férfi a vádirat szerint 2021. augusztus 3. napján, délután autózott Salgótarján belvárosában, amikor az egyik városi középiskola előtti gyalogos-átkelőhelyen a két tizenéves fiú átkelni készült. Mivel az átkelőhöz érkező egyik autós megállt, hogy átengedje a fiúkat, azok elindultak a zebrán. A másik irányból érkező vádlott későn észlelte őket, hirtelen fékezett, dudált és szitkozódással jelezte nekik a veszélyes közúti helyzetről kialakult véleményét. A két kamasz kérdő kézjellel válaszolt, erre a sofőr a járdán gyalogló sértettek mellett haladva, a lehúzott ablakon keresztül tovább szidta őket.

Mivel a fiatalok figyelmen kívül hagyták a szidalmakat, a sofőr ingerültsége fokozódott. Azért, hogy számon kérje őket, a járművéből kiszállt és kiabálva sietett a járdán sétáló két fiú elé. Egyikőjüket, aki megpróbált elhaladni mellette, elkapta, és a mellkasánál fogva ruháját megragadva rángatta, közben mindkettejük felé ordította, hogy „felakasztalak benneteket és megöllek titeket, ha még egyszer ilyet csináltok!”. Az ijedt gyerekeket ezt követően magukra hagyta és járművével a helyszínről elhajtott.

Az ügyészség az ügyben garázdaság és – mivel az elkapott fiú a bántalmazás következtében felsőtestén könnyű sérüléseket szenvedett, és emiatt kérte a hatóságoktól az elkövető felelősségre vonását is (magánindítvány) – könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. Ebben indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést a büntetlen előéletű férfivel szemben, valamint fizettesse meg vele a 36.916 forint bűnügyi költséget is.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !