Elfogták azt a férfit és nőt, akik Kerepesről autókat loptak

A kistarcsai rendőrök pár nap alatt azonosították és elfogták azt a férfit és nőt, akik Kerepesről autókat loptak. A gyanú szerint. R. Gyula ellen 7 elfogatóparancs volt érvényben.

A nyomozás adatai szerint a 26 éves férfi 2022 novemberében nőtársával együtt egy kerepesi telephelyről lopott el három autót, akkumulátort és indítókulcsot, mintegy 7,5 millió forint kárt okozva a sértettnek. Ahogy érkezett a bejelentés, indult is a halaszthatatlan szemle és a mindenre kiterjedő adatgyűjtés. A rendőrök a két elkövetőt pár nap alatt azonosították, a 27 éves V. Etelkát 2022. november 14-én fogták el, -mindent beismert, azóta letartóztatásban van-, szökésben lévő társa előkerítése érdekében mindent bevetettek.

November 23-án a férfi kerepesi tartózkodási helyére érkeztek rendőri egységek. R. Gyula többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó előjönni a lakásból, mentek hát a rendőrök. Ellenszegülését megtörték, bilincselve vitték be a kapitányságra.

A 26 éves munkanélküli férfi kihallgatásán a bűncselekmények elkövetését beismerte, de érdemben nem tett vallomást.

Kiderült, a novemberi esetet leszámítva triplán kereste a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja lopás, a Gödöllői Járásbíróság garázdaság és lopás miatt, ezeken felül a Gödöllői Rendőrkapitányság cserbenhagyás, míg a Pásztó Rendőrkapitányság lopás elkövetése miatt. A rendőrök őrizetbe vételével korlátozták személyi szabadságát, majd büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

A lopott autókat a nyomozók megtalálták és lefoglalták, így a sértett kára teljes egészében megtérült.  A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le velük szemben a további eljárást. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !