Bíróság elé állították a szurkolót, aki beugrott a pályára a magyar-görög focimeccsen

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 18 éves férfit, aki 2022 novemberében, a magyar-görög barátságos labdarúgó mérkőzésen beugrott a pályára.

A vád szerint a terhelt 2022. november 20-án az esti órákban megrendezett Magyarország-Görögország futballmérkőzésen vett részt nézőként a XIV. kerületi Puskás Ferenc Stadionban. A férfi a szurkolása közben – megsértve a vonatkozó biztonsági szabályokat – a nézőtérről beugrott a játéktérre.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétsége miatt állította a terheltet bíróság elé. A vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Büntetőbíróság Előtti Ügyek Csoportja képviselte.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a bíróság a férfit a váddal egyezően, bűnösnek mondta ki sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségében, és ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a vádlott terhére, súlyosításért jelentett be fellebbezést, közérdekű munka büntetés kiszabása, valamint sportrendezvények látogatásától való határozott idejű eltiltás érdekében.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !