Tizenévesek Ormosbányán betörtek egy élelmiszer-, illetve dohányboltba, ahonnan többek között édességeket loptak

A helyi körzeti megbízott azonosította azokat a fiatalkorúakat, akik Ormosbányán betörtek egy élelmiszer-, illetve dohányboltba, ahonnan többek között édességeket loptak.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság két fiatalkorú fiúval és egy szintén fiatalkorú lánnyal szemben. A gyanúsítottak 2022. október 31-én 19 óra után betörtek egy ormosbányai élelmiszerboltba és a hozzá épült trafikba is. A tizenévesek sok csokit, szeszesitalt és dohányterméket tulajdonítottak el, majd azokat több rejtekhelyen eldugták.

A bejelentést követően a helyi körzeti megbízott a beszerzett információk alapján azonosította, majd kollégáival elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, akiket november elsején ki is hallgattak a nyomozók. A két fiú és lány társuk beismerő vallomást tettek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !